William Henry Fox Talbot

John Moffat: William Henry Fox Talbot, 1864

William Henry Fox Talbot Cambridge-ben tanult matematikát, fizikát, amit viszont talán kevesen tudnak róla, hogy 33 évesen parlamenti képviselőnek is megválasztották. 1833-ban Olaszországban egy tó partján camera obscura segítségével próbálta meg hűen visszaadni az eléje táruló látványt, de az eredménnyel nem volt elégedett. Két évvel később különböző tárgyakat (leveleket, egyéb növényeket, metszeteket és csipkét) ezüst-nitrát sóoldatba mártott, majd ezek árnyékát napfény segítségével papíron rögzítette. Ezeket a fotogenikus rajzokat – melyeket ő nevezett el így – konyhasóoldatban fixálta. A világ első ilyen negatívja 1835 augusztusában keletkezett.

Amikor Arago bejelentette 1839. január 7-én a dagerrotípiával kapcsolatos felfedezés hírét, az első sajtótájékoztatót követően az angol konkurens Talbot is tudomást szerzett. Ez a bejelentés arra ösztönözte, hogy sürgősen nyilvánosságra hozza módszerét, mert attól félt, hogy sok év munkája vész kárba. Ezt még ugyanabban a hónapban (1839. január 31-én) meg is tette, mikor a Királyi Társaság előtt felolvasta a : „Beszámoló a fotogenikus rajz művészetéről, vagyis egy olyan eljárásról, amelynek segítségével természeti tárgyak kirajzolhatók a művész ceruzájának segítsége nélkül.”

3 héttel később (1839. február 20-án) Talbot levelet küldött a Királyi Társaságnak, amelyben felsorolta a fotogenikus rajz terén elért eredményeit, további felfedezéseit, és teljes részletességgel ismertette azt is, miképp rögzítette képét közönséges konyhasó oldatával. Talbot módszere azonban nem volt megfelelő, ezért 1839-ben Sir John Herschel (aki a photography szót megalkotta) azt javasolta, hogy a negatívokat nátrium-hiposzulfittal (mai nevén nátrium-tioszulfáttal) rögzítsék, és - hogy a szemcsésséget csökkentsék - másolás előtt viasszal is kezeljék.

Talbot figyelme a camera obscura által rögzített képekre irányult, ezért a helyi asztalossal készíttetett magának kis és nagyméretű kamerákat. Ezeket a dobozkákat a felesége egércsapdának nevezte. Talbot egész sor kamerát helyezett el Lacock Abbey-ben (Wiltshire) található háza környékén.

Talbot által használt kamerák 1835-1839 között

1840-ben jött arra rá, hogy nem kell megvárnia míg a kép láthatóvá válik. Ekkor találta meg a fotópapír érzékenységének fokozására a leghatékonyabb kémiai anyagot; a galluszsavat. A negatívok kontaktmásolásával, napfény alkalmazásával ezüstklorid papírra készítette lenyomatait. Ezeket a ragyogóan továbbfejlesztett negatívokat kalotípiáknak nevezte, ami görögül „gyönyörű képeket” jelent. Később ugyanezt már egy új névvel talbotípiáknak jelölte a beszámolóiban. A portrékészítés nem volt kellemes, hiszen a modelleknek sokáig kellett mozdulatlanul ülniük a tűző napon, (egy kb 16x21 cm-es negatív elkészítéséhez mindössze egy perc expozíciós időre volt szükség) így a papírképek felvették a versenyt a dagerrotípiákkal. Az egyik tükörállású volt, míg a másik valódi állású képet készített, több másolatot is elő tudott állítani egy negatívról, mozgó tárgyakat is meg tudott örökíteni, ráadásul „fényrajzai” papírra készültek. 1843-ban már nagyításokat is sikerült előállítania.Találmánya azért is korszakalkotó mert ő a felfedezője a korszerű fotográfiát megalapozó negatív-pozitív eljárásnak.

Fotó: W.H. Fox Talbot: Lace, c. 1844

1841-ben váratlanul szabadalmaztatta módszerét, ezzel korlátozta azon fotográfusok számát, akik használhatják és megfizetik neki a jogdíjat. Ez a szabadalom az első volt azok közül, amelyeket Talbot benyújtott. Pontosan beszedte a jogdíjakat, és éberen eljárást indított azok ellen, akik megsértették jogait. Angliában ebben az időben nem volt olyan tudományos testület, amely utánajárhatott volna az ilyen bejelentések eredetiségének, vagy felmérhette volna az egyes szabadalmak értékét.

1843-ben azt is szabadalmaztatta, hogy könyvek fotóillusztrációkkal jelenhessenek meg, mert már ekkor gondolt saját művének a The Pencil of Nature kiadására. Végül 1844-ben Talbot adta ki a világ első fényképekkel illusztrált könyvét, így bizonyítván találmánya a talbotípia gyakorlati hasznosíthatóságát. Nevéhez fűződik az első, szöveg nélküli fényképes album is, saját képeivel Sun Pictures of Scotland címen, melyet 1845-ben jelentetett meg.

Fotó: W.H. Fox Talbot: The Open Door Plate VI, "The Pencil of Nature" c. 1844.

1851-ben elsőként használt elektromos villanófényt, és készített mozgás befagyasztó, ultrarövid expozíciójú villanófényes felvételt. Talbot a szabadalomban látta munkája gyümölcsének biztosítását, így mindennel ami eszébe jutott megkereste a Szabadalmi Hivatalt. Nagyon sokan ostorozták és bírálták. Követelték, hogy szüntesse be monopóliumát az olyan felfedezések tekintetében, amelyeket mások ingyenesen adtak át a világnak. Mindez nem késztette őt meghátrálásra, és továbbra is eljárást indíttatott azok ellen, akik nem vették figyelmébe szabadalmi jogait. Végül 1852 nyarán módszerét szabaddá tette művészek, tudósok és amatőrök számára, de továbbra is fenntartotta a jogait azokkal szemben, akik haszonra dolgoztak. Az a hírhedt vita, amely végül megtörte Fox Talbot monopóliumát, 1854-ben került bíróság elé. Silvester LaRoche hivatásos portréfényképész megtagadta a jogdíjak kifizetését. A bíróság igen sok embert meghallgatott fotóvegyészet témában, de a bírák nagyon nehezen ismerték ki magukat a szakkérdésekben. Hosszú vita után végül LaRoche javára döntöttek, azzal a külön megállapítással, hogy a talbotípiák igazi feltalálója Talbot.

A hír viszonylag rövid idő alatt a magyar fotózás úttörőihez is eljutott; Szilágyi Gábor a Magyar fotográfia története című könyvben, egy kevéssé megbízható forrásra hivatkozva ismerteti, hogy 1843-ban a pesti Tigris szállóban „megjelent három angol... akik a londoni Talbot találmányát, a papirosképek mikénti készítését ismertették.”

Talbot találmányaira nagy jövő várt, hiszen bebizonyosodott, hogy negatív képből pozitívet tud készíteni, tehát olyat, ami nyomtatható, papírra felvihető és korlátlanul sokszorosítható.

Forrás: Mai Manó Ház, maimanohaz.blog.hu